MENHELYEK, állatvédők, FIGYELEM!!
Az Ecowiannal már hitet tettünk az állatvédelem mellett, és megígértük, hogy egy olyan programba fogunk bele, ami reményeink szerint előremozdíthatja az ügyeteket.
De a felelős állattartás mozgalommá formálásán és a legrászorultabbaknak történő adományozáson túl mit tudunk még tenni értetek? Például azt, hogy olyan termékeket gyártunk és forgalmazunk, amelyekkel az embert próbáló munkátok bizonyos fázisait abszolút lerövidítjük, sőt, felszámoljuk. Hoztunk is nektek erre két KUTYA JÓ tippet!
Higén+99 Öko Kennel
Jól tudjuk, micsoda kardinális feladat és mindennapos küzdelem fenntartani a megfelelő higiéniát! Ahogy azzal is tisztában vagyunk, hogy a magyarországi menhelyek 99.9%-a folyamatosan csúcsra járatva működik, és nagy problémát, valamint időkiesést jelent az állatok elszeparálása a takarítás idejére. Nos, a Higén+99 Öko Kennellel mindezt ELFELEJTHETITEK! A menhely minden pontján használhatjátok fertőtlenítésre, szagtalanításra nagyon rövid behatási idővel - méghozzá az ÁLLATOK JELENLÉTÉBEN.
Egy olyan kiemelkedő hatású készítményt ajánlunk a figyelmetekbe, amely NATURÁLIS, százszor erősebb hatásfokon dolgozik, mint a klór, ugyanakkor TELJESSÉGGEL ÁLLATBARÁT. A négylábúak ivóvízébe, eledelébe, közvetlenül szájába jutva sem okoz semmiféle problémát, vagy allergiás reakciót! Ráadásul, mivel hígítva alkalmazandó, nem csupán a LEGJOBB, de magasan a LEGOLCSÓBB megoldás a piacon…
Higén+99 Animal
Egy menhelyre nem csak gazdira várnak az állatok, hanem számos koból kifolyólag forognak is. Új érkezés, állatorvosi vizsgálat, ivartalanítás, költözés, események, és stb. Mindannyian tudjuk, hogy ezek a jobb sorsa érdemes szőrös szeretetgomócok sokszor sajnos nem a legjobb állapotban kerülnek a gondozásotokba. Jellemzően parazitáktól, kullancsoktól, bolháktól, rühességtől, specifikus betegségektől sújtva adják egymásnak a kilincset az állatvédők egy szem kis szállítóautójában. Ennek is megvan a kockázata, amire a Higén+99 Animal jelenti a TÖKÉLETES MEGOLDÁST.
A Higén+99 "ANIMAL" egy olyan istálló és állatszállító jármű fertőtlenítőszer, amely vegyianyag mentes, és szermaradvány nélkül bomlik le, így állatok közvetlen közelében is mindenféle kockázat nélkül alkalmazható. A Higén+99 Animal extra rövid behatási idővel rendelkezik, a vele tisztított csíramentes felülettel néhány perc múlva az állat már kontaktálhat is.
FIGYELEM: Menhelyek részére egyedi extra kedvezményt tudunk biztosítani, a részletekért írjatok a hello@ecowian.com email címre és a tárgyban jelöljétek: KUTYÁS VAGYOK.
Tóth Krisztián Márk

