Kiss Norbi: „Tervben van, hogy lesz majd kutyánk is”

Hogyan lettél te a macskás ember?

Nyilván gyerekkorból indul a becsípődés, már iskolás koromban jó lett volna állatot tartani, de a szüleim nem engedték. Ami ugye érthető is, hiszen Szombathelyen, lakótelepen laktunk, és nem voltak meg az ideális körülmények.

Amikor már felköltöztem Pestre és életemben először saját háztartásba fogtam, akkor kezdett egyre inkább foglalkoztatni a gondolat, mi lenne, ha… És aztán végül, igen, a macskatartás mellett döntöttünk, mert ugye a kutya azt gondolom, hogy egy picit nehezebb, és nagyobb odaadást igényel, és így versenyzés mellett, az én életemhez jobban passzolnak a macskák.

Egyébként szeretem a kutyákat is, meg a macskákat is, nem tudom magamat konkrétan bekategorizálni, hogy én kutyás, vagy macskás vagyok, vagy mi vagyok! (nevet) Mindenféle állatot szeretek, szeretünk.

Kinti vagy benti cicáitok vannak? Kik ők, mit lehet róluk tudni?

2011-ben párom, Márti lepett meg karácsonyra egy cicával, majd örökbe fogadtunk még egyet, aztán jött a harmadik is - mondhatni tényleg vérbeli macskások lettünk. Sorrendben Marlenka, Yukiko és Füstike, akiknek van egy Facebook oldaluk is egyébként. Ők csak benti macskák, sokkal jobban féltjük őket annál, hogy kint kószáljanak.  

Marlenka 14 éves, Yuki 2013-ban, már felnőttként érkezett hozzánk, ő 11-12 éves lehet, Füstit pedig 2018-ban fogadtuk be, őt olyan 8-9 esztendősnek saccoljuk. Apropó, a Forma-1-et kedvelő olvasóknak jelezném, Yuki-nak semmi köze Yuki Tsunodához, a nevét az őt örökbeadó Cicatappancs FC menhelynél kapta, és a Yukiko japánul boldogságot jelent. Marlenkát a pátyi lovardából hoztuk, Füstike pedig csak úgy betévedt hozzánk… Ágrólszakadt volt és sebesült, így orvoshoz vittük, rendbetettük, majd végül őt is befogadtuk.

Azért a kis bundás szörnyetegekkel nem csak az öröm van, néha baj is akad. Ilyenek a mindenhol jelenlévő szőr, a jellegzetes szag, vagy akár a karmolás… Mennyire viseled jól ezeket? Szereztél már „harci sérülést”?

Szerencsére jól viselem! De ez leginkább Mártinak köszönhető, aki rengeteget törődik a macskaápolással, a takarítással, a higiénia részével, úgyhogy nekem szerencsére ezekkel viszonylag csak kevés a feladatom. A sérülések? Azok mindennaposak! Most is itt díszeleg a kezemen pár kínai írásjel, vagyis annak kinéző karmolásnyom, ez gyakorta megesik. (nevet)

Elfoglalt ember vagy és ilyen sok macskával élve nem lehet egyszerű fenntartani a higiéniát. Mekkora küzdelem ez, mennyi időt vesz el a mindennapokban?

Nagy harc ez, amikor három macskát tart az ember a lakásban, azért azzal bőven van munka. Szőrös, poros minden, az alom, a kavicsok szerteszét, hol a konyhában, hol a főzőszobában, olykor a nappaliban, hol itt, hol ott… Párom rengeteget takarít, és akkor még nem beszéltünk az alomcseréről, na meg a többi állattartással járó dologról. Ez folyamatos odafigyelést igényel, de természetesen nem panaszkodom, szívesen csináljuk, hiszen ez is a hozzátartozik.

Mi a legviccesebb/legdrámaibb történeted, ami macskákhoz köthető?

Szerintem, aki állatot tart, az jól tudja, hogy minden nap történik valami vicces. Csak jönnek-mennek, és tuti, hogy csinálni fognak valami olyat, ami megnevettet, vagy éppen felejthetetlen lesz!

Drámai szempontból Yukiko sztorija viszont elég érdekes, mondhatni egyedi. Ő egy picit beteg, asztmás. Szerencsére mostanában nem volt neki rohama, de régebben bizony előfordult, hogy alig kapott levegőt… Tudod, éjszaka közepe van, a macska éppen csak szuszog, alig van benne élet, te meg fejvesztve rohansz vele az ügyeletre… Na, az nem kellemes, rettentően ijesztő volt, mert nem tudtuk, mi lesz a vége. Ráadásul két-három alkalommal is megtörtént. Viszont a gyors reakciónak és kezelésnek hála sosem lett belőle nagyobb probléma.

Fontos számodra a természetesség, a vegyszermentesség, ha elcsépelten akarnék fogalmazni, a zöld szemlélet?

Igen, az abszolút fontos, sőt, egyre inkább annak kellene lennie a mai világban. Mi magunk körül abszolút próbálunk odafigyelni, de persze mindig lehetne egy fokkal tudatosabban. Viszont azt gondolom, ha mindenki rálép erre az útra, az biztosan nem tesz majd rosszat a közvetlen életterünknek, természetünknek és a bolygónak. És ha már tettél egy lépést a cél felé, akkor elindultál a jó irányba!

Végül, de nem utolsósorban: Mi nagy kutyások vagyunk. Láthatunk esetleg a Kiss családban a közeljövőben a cicák mellett majd egy böhöm nagy, Balu Junior névre hallgató ebet is?

Igen, igen, tervben van, hogy lesz kutyánk is, csak amíg aktívan versenyzek, addig ezt nehéz lenne kivitelezni. A macskák sokkal autonómabb lények, jobban viselik a távollétünket, egy kutyánál nem biztos, hogy elég lenne a szitter, vagy a szüleim segítsége. Lehetséges, hogy ezzel meg kell várnom a sportolói karrierem végét.

De ami késik…

Tóth Krisztián Márk

Fotó: Márti Bóta Photography